Adatújságírás

Adatból sztori, vagy infografika, vizualizáció - hasznos szájtok, új módszerek, látványos projektek, tippek és trükkök amatőr és profi újságíróknak.

koronavírus

A COVID harmadik hullámának áldozatai fiatalabbak, mint az előző kettőben

Egy évvel ezelőtt, 2020. március 15-én jelentették be a koronavírus első magyar halálos áldozatát, egy 75 éves férfit. Egy évvel később, 2021. március 15-én a járványban elhunytak száma hazánkban átlépte a 17 ezret. Az áldozatok többsége a második és a harmadik hullámhoz köthető. Az áldozatok száma mellett ismert az is, hogy hány évesen haltak meg. A második hullám során elhunytak átlagéletkora 75,57 volt, ami már a harmadik hullám elején 74,26-ra csökkent. Ha pedig csak a 2021. márciusi hónapot nézzük, a változás ennél is szembetűnőbb: 2021. március 17-én 72,35 az átlagéletkor. Ezt részben az 5059 éves korosztályon belül történt elhalálozások növekvő száma indokolja.

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak!

A koronavírus-járvány első hullámában 2020. március 4. és 2020. augusztus 5. között 599 fő veszítette életét. A második hullámban – 2020. augusztus 5. és 2021. február 1. között – ez a szám közel hússzor nagyobb volt: 11 925 fő hunyt el a fertőzésben. A második hullám során az egy napon bejelentett, legtöbb elhunyt 2020. december 5-én volt, összesen 193 fő. A harmadik hullámban, amit mi 2021. február 1-től számítunk, már 4897 halálos áldozata volt a betegségnek. 2021. március 17-én 195 elhunytat jelentettek be, amivel így megdőlt a második hullám negatív rekordja is.

Az elhunytak számának változása naponta 

Az elhunytakról a kormány járványügyi portálja nem közöl sok adatot, mindössze annyi derül ki, hogy az elhunyt milyen nemű és hány éves volt és szenvedett-e valamilyen alapbetegségben. A meglévő adatokból most az elhunytak átlagéletkorát vizsgáltuk meg, amit egy új diagramon mutatunk be.

Alább az összes elhunyt átlagéletkorának hétnapos simítógörbéje látszik, amit nemek szerint is felbontottunk. Ezt úgy kapjuk meg, hogy az egy napon elhunytak összesített életkorát elosztjuk az aznap elhunytak számával, majd az egymást követő hét nap középértékeit is átlagoljuk. A diagramot a második hullám elejétől mutatjuk be, mivel az első hullám során az elhunytak alacsonyabb száma miatt kevésbé látszódtak tartós, életkorra vonatkozó trendek. A második hullámban jelentősen felfutott a fertőzöttek száma, amihez az áldozatok száma is igazodott. A tartósan magas, napi halálozási szám miatt láthatóvá vált életkorbeli tendenciákat így le tudjuk olvasni.

Ahogyan a járvány egy évét összefoglaló anyagunkban is bemutattuk, az áldozatok száma nemek alapján szinte egyenlő, 51,25% férfi és 48,75% nő a megoszlás. Közel ugyanannyi férfi és női elhunytból az látszik, hogy a fertőzésben elhunyt férfiak áltagos életkora mindig is pár évvel kisebb volt a női áldozatokéhoz képest. 2021. február 28-ig ez a kor nőknél 78,11, férfiaknál 74,74 volt, összesen 76,47.

2021 márciusától csökkenés látható az átlagéletkorokban: a nőknél 75,1, a férfiaknál 69,87 ez a szám, összesen pedig 72,35.

Az elhunytak átlagéletkorának hétnapos változása

A diagram önmagában természetesen félrevezető lehet, hiszen nem tudja megmutatni az egy napon elhunytak számát, tehát a nagyságrendet, amiből az átlag számításra került. Ezzel párhuzamosan tehát az elhunytak számának napi változását bemutató diagramot is érdemes olvasni.

Két oka lehet annak, hogy miért látszik csökkenés az elhunytak átlagéletkorán a harmadik hullámban:

  • a beszámolók alapján 2021. március 9-én két kórházban (a Dél-Pesti Centrumkórházban és a hatvani Albert Schweitzer Kórházban) is megteltek a koronavírusos betegek számára elkülönített ágyak. A fertőzőbb brit variáns a fiatalabb, 40-50 éves korosztályt is jobban fertőzi, a jelenleg kórházban ápoltak többsége is ebbe a korcsoportba tartozik. Jóllehet sem a kórházba kerülők halálozási aránya, sem a kórházban elhunytak életkora nem ismert, a kórházi ápoltak korváltozása magyarázatot adhat a jelenlegi átlagéletkor-csökkenésre is;
  • az oltási tervben az egészségügyben dolgozók után az idősebb korosztály beoltása következett, akiknek a jelentős hányada már megkapta legalább az első adag oltását: 2021. március 11-ig a 6069 éves korosztály 17,14%-a, a 7079 évesek 32,97%-a, a 80 évnél idősebbek 43,69%-a megkapta az első adag védőoltást (Telex). Mivel az oltás nagyban csökkenti a tünetek intenzitását vagy a kórházba kerülés esélyét, ezért a korábban legveszélyeztetettebb idősebb korosztályban már kisebb mértékben lesz halálos kimenetele a fertőzésnek, ami miatt csökkenhet az átlagéletkor is.

Az elhunytak korcsoport szerinti felosztásában is látható, hogy a 4064 éves korosztályban jelentősen több az elhunytak száma 2021. február közepétől, ami így lecsökkentette az átlagéletkort is. Ezen belül pedig az 5059 éves fertőzöttek körében volt a korábbiakhoz képest több halálos áldozat.

Az elhunytak számának változása korcsoportok szerint lebontva 

Az áldozatok átlagéletkorát bemutató ábránk mellett közel 40 másik diagramon és térképen követheti a járvány hazai és nemzetközi adatait a naponta frissülő Koronamonitor oldalunkon:

KORONAMONITOR – Naponta többször frissülő grafikonok és térképek a koronavírus magyarországi helyzetéről

Szabó Krisztián

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás