Bezárás
koronavírus

Koronavírus híradó: először látszik mérséklődés a második hullám kezdete óta

Hétfőn újabb rekorddal indult a hét a napi fertőzöttek számát tekintve, aznap több mint 6000 főnél azonosították a fertőzést, viszont a hét további napjain enyhe csökkenés látható a számokban. Az összes esetek száma átlépte a 170 ezret, az aktív fertőzötteké a 120 ezret. Az elhunytak száma múlt hétvégén mindkét nap elérte az akkori negatív rekordnak számító 107 főt, hétköznap a napi számok 90 és 100 között alakultak, szombaton pedig 121 fővel újból megdőlt a rekord. A gyógyultak számában hétfőn 2411, majd szombaton 2746 fővel új rekord született. A vasárnapi rekordnak számító 28 715 tesztet hétfőn egy adatközlési hiba követte, ami 107 százalékos pozitivitási arányt jelentett volna. A kormányzati portál egyik posztjában megjelent egy statikus térkép a településszintű fertőzöttségről, viszont interaktív változat vagy mögöttes adat publikálására nem került sor. Heti összefoglalónk.

Támogatási kampány

Hetente jelentkezünk az Átlátszón koronavírus híradóval, hogy felvázoljuk milyen tendenciák alapján terjed az új vírus jelenleg az országban. A járvány magyarországi helyzetét grafikonokon és térképeken a Koronamonitoron lehet nyomon követni, az ott található adatokat naponta frissítjük, hogy az olvasóink tájékozódhassanak az aktuális helyzetről. Az oldal elsősorban a hivatalos, kormány (koronavirus.gov.hu oldal) által közölt adatokat dolgozza fel, ám nagyon sok származtatott statisztikát is számolunk.

Az elmúlt héten 33 575 esettel nőtt a regisztrált fertőzöttek száma (ez 5,64 százalékos növekedés ez előző héthez képest), a vírus 699 ember halálát okozta (10,42 százalékos növekedés), 9694 személy pedig gyógyultan hagyhatta el a kórházat (54,38 százalékos növekedés). 

A kormányzati portálon olvasható, hogy a  járványügyi korlátozások betartásának ellenőrzésében a rendőrséget hétfőtől katonák fogják segíteni, emellett már 93 kórházban segítik katonák a kórházi alkalmazottak munkáját, átvéve tőlük az egyszerűbb, szakképesítést nem igénylő feladatokat (mint a hőmérőzés).

Szerdán félreértésekbe torkollott egy újabb módosítást tartalmazó Magyar Közlöny szövege, amiben december 11-ről február 8-ra hosszabbították meg a vészhelyzet időtartamát. Több hírportál is úgy értelmezte a módosítást, hogy a korlátozó intézkedéseket terjesztették ki a jövő évig, amire a kormányzati portálon közzétettek egy bejegyzést a félreértések eloszlatása végett. A félreérthető és komplikált jogi változatás megértéséhez ebben a cikkünkben próbálunk segítségre lenni:

Hatályos február 8-ig, alkalmazható december 11-ig, értelmezgethető az örökkévalóságig

A kormány a saját rendszerében nem hibázott a veszélyhelyzeti kormányrendeletek hatályának meghosszabbításakor. Kár, hogy ez a rendszer olyan feleslegesen bonyolult, hogy szemlátomást senki se látja teljesen át. Az meg különösen nagy kár, hogy éppen olyan jogszabályokat érint a bizonytalanság, amelyek esetében nagyon fontos volna az egyértelműség.

A kormányzati portál bejegyzéseiről készítettünk egy elemzést a bejegyzés típusára vagy a megszólalókra összpontosítva, ami az alábbi linken érhető el:

A járványügyi kormányzati tájékoztatás minden hatodik bejegyzése propaganda

November 13-ig kigyűjtöttük a kormány hivatalos tájékoztatóoldalának összes bejegyzését és ezeket elemeztük. Szijjártó Péterrel lehetett a legtöbbször találkozni.

Stagnáló napi esetszám, hibás hétfői tesztszám

A napi esetek száma hétfőn újból rekordot döntött, 6495 fővel nőtt a fertőzöttek száma. A korábbi csúcs november 9-én volt 5162 új esettel. A hét többi napját tekintve az új fertőzöttek számában enyhe csökkenés tapasztalható, ez az érték szerdán, csütörtökön és pénteken se lépte át az 5 ezret (4290, 4512 és 4440). November 21-én, szombaton az új esetek száma is 5 ezer alatti, 4397, az összes eset így 170 298 főre emelkedett.

Made with Flourish

Az új fertőzöttek számának napi alakulása Magyarországon

Az elmúlt hét napban:

  • 136 723 főről 170 298 főre emelkedett a regisztrált esetek száma, ami 24,55 százalékos növekedés.
  • 102 607 főről (a regisztrált esetek 75,05 százaléka) 125 789 (a regisztrált esetek 73,86 százaléka) főre emelkedett az aktív esetek száma, ami 22,59 százalékos növekedés.
  • 2990 főről (a regisztrált esetek 2,19 százaléka) 3689 főre (a regisztrált esetek 2,17 százaléka) emelkedett az elhunytak száma, ami 23,37 százalékos növekedés.
  • 31 126 főről (a regisztrált esetek 22,77 százaléka) 40 820 főre (a regisztrált esetek 23,97 százaléka) nőtt a gyógyultaké, ami 31,14 százalékos növekedés.

Made with Flourish

Az aktív fertőzöttek számának napi alakulása Magyarországon

Hét nappal ezelőtt az összes elvégzett mintavétel száma 1 326 027 volt, a mai napon az elvégzett tesztek száma 1 480 674, ami 154 647 új tesztet jelent, 18 582-vel többet az előző hét naphoz képest. A tesztek számában további növekedés látszódott a múlt hétvégén, a jelenlegi csúcsot is ekkor érte el, vasárnap 28 715 új tesztet jelentettek be. Hétfő óta a tesztszámok nem érték el ez a rekordot, viszont többnyire 20 ezer feletti értékeket jelentettek be minden nap. Ez alól a hétfői nap volt egyedül kivétel, amikor a 6098 bejelentett teszt kevesebb volt, mint az aznapi új fertőzöttek száma. Erről az aktuális napi adatok megjelenése után másfél órával kikerült egy bejelentés a kormányzati portálra, miszerint adatszolgáltatási késedelem miatt az új tesztek száma nem a valós értéket mutatja. A hibát tudomásunk szerint azóta se javították. November 21-én 24 806 új tesztet jelentettek be, a hétnapos csúszóátlag így 22 092-őn áll.

Made with Flourish

Az új koronavírus-tesztek számának napi alakulása Magyarországon

Az új teszteken belüli pozitív tesztek arányában a második hullám kezdete óta múlt héten látszódott először növekvés helyett csökkenés. Ez a tendencia tovább folytatódott ezen a héten is. November 9-én 31,77 százalékkal a napi arány elérte a csúcsát, azóta egyre javuló találati arány olvasható ki a számokból. Ez betudható a tovább növekedő napi tesztek számának (leszámítva a hétfői anomáliát), az új esetek stagnáló-enyhülő tendenciájának, és értelemszerűen a kettő közös hatásának is. A hét napos átlagot bemutató egyenes november 10-én elérte jelenlegi csúcsát (25,84%), azóta csökkenés látható, jelenleg 19,35 százalék. Ez továbbra is a WHO által reprezentatívnak vehető találati arány 12 százalékos felső határa feletti érték, de a különbség kevesebb mint múlt héten.

(Megjegyzés: a napi és a hétnapos arányok bemutatásából a hétfői napot kihagytuk, hiszen a hibás tesztszámok mellett több volt aznap az új esetek száma, ami 106,51%-os pozitivitási arányt eredményezett volna. Mivel a tesztszámokat aznap a bejelentés ellenére sem javították, így a mintavételek számát nem tudtuk felhasználni.)

Made with Flourish

Az új pozitív tesztek aránya az új teszteken belül 

Az elhunytak száma a legutóbbi híradó óta kétszer is elérte a korábbi csúcsot, szombaton és vasárnap is 107 új áldozata volt a vírusnak. Hétköznap ez a szám egyszer se lépte át a 100 főt, ugyan nagyon közeli, 90 feletti értékek voltak minden nap. November 21-én, szombaton 121 fővel viszont újabb csúcsot ért el ez az érték. Múlt hét szombaton 633 fő halt meg az azt megelőző hét napban, a mai napot megelőző hét napban ez a szám 66-tal több, 699 áldozata volt a vírusnak. Az összes elhunytak száma így 3689 főnél jár.

Made with Flourish

Az új elhunytak számának napi alakulása az 1. és a 2. hullám összehasonlításával

A gyógyultak számát tekintve is a hétfői nap volt jelentős, újabb rekord dőlt meg 2411 új gyógyulttal. Emellett a szombati napon újból rekordérték született 2746 új gyógyulttal. Az összes gyógyultak száma 40 820-ra nőtt.

Made with Flourish

Az új gyógyultak számának napi alakulása az 1. és a 2. hullám összehasonlításával

Arról, hogy az idei halálozási statisztikát a koronavírushoz köthető elhunytak száma milyen mértékben változtatta az elmúlt évek átlagához képest, az alábbi cikkünkben lehet olvasni:

Már októberben elkezdett nőni a halálozások száma a korábbi évekhez képest

A Központi Statisztikai Hivatal kiadta a 43. heti halálozási statisztikákat. Már látható az elmúlt öt év átlagához viszonyított többlethalálozás, ahogy a koronavírusnak tulajdonított halálesetekhez képest is nőtt a halálozás.

A kórházi ápoltak és a lélegeztetőgépen kezeltek számán is stagnálás látható, hétköznap nem nőtt olyan mértékben, mint ezelőtt. A lélegeztetőgépen lévők számában vasárnap volt egy nagyobb növekedés, 38 fővel emelkedett ez az érték, viszont három alkalommal csökkent is a számuk, kedden 6, csütörtökön 1, szombaton pedig 5 fővel. A kórházi ápoltak száma szombaton átlépte a hétezret, majd itt is korábban nem látott csökkenés volt szombaton, 154 fővel lett kevesebb a számuk. A mai nap 7358-an tartózkodnak egészségügyi intézetekben (329-cel többen mint egy hete), közülük 599 fő szorul lélegeztetőgépes kezelésre (68-cal többen mint egy hete).

Made with Flourish

A kórházi ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők számának alakulása

A héten birtokunkba került egy EMMI-dokumentum, ami a koronavírus-ellátásba bevont kórházi és intenzív terápiás ágyak számát tartalmazta. Ezt térképeken és diagramokon ábrázoltuk, amit az alábbi cikkben lehet megnézni:

Térképre tettük az összes COVID-ellátásra kijelölt kórházat és ágyszámaikat

A birtokunkba került EMMI-dokumentum szerint összesen 24039 COVID-ellátásba bevont ágy és 4026 intenzív terápiás ágy áll rendelkezésre.

10 ezer fölé nőtt az összes esetek száma Győr-Moson-Sopron megyében is

Budapesten és Pest megyében nő továbbra is a leggyorsabban a beazonosított fertőzöttek száma, a fővárosban jelenleg 39 759 főnél mutatták ki a fertőzést, ami az összes eset 23,34 százaléka. Emellett Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben azonosították be a legmagasabb számú fertőzöttet. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ez a szám meghaladta a 9000-et (9674). Győr-Moson-Sopron megyében az összes esetek száma szombaton átlépte a 10 ezret, szerdán pedig a 11 ezret, szombaton 11 628 ez az érték. Emellett Hajdú-Bihar (9026) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (8942) megyékben továbbra is magas az összes fertőzöttek száma.

Made with Flourish

Az azonosított fertőzöttek száma megyénként 

Made with Flourish

Az azonosított fertőzöttek számának kumulatív változása megyénként

Budapesten továbbra is a leggyorsabb a fertőzés (5375 új eset hét nap alatt). Ezt követi Pest megye 3676 új esetszámmal az elmúlt hét napban. A héten az ország keleti felében kezdett el jobban terjedni a vírus (a korábbi nyugati, főleg Győr-Moson-Sopron megyei terjedéssel szemben), Hajdú-Bihar megyében 2542, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2499, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig 2317 esettel nőtt a fertőzöttek száma hét nap alatt.

Made with Flourish

Új esetek száma az előző héthez képest 

A térképeink közül kivettük az ismert fertőzöttek elhelyezkedését és számát bemutató térképet, ugyanis az eddig közlemények, polgármesteri és önkormányzati bejegyzések és sajtóhírek alapján megismert esetek aránya 30 százalék alá csökkent. Így a térkép a továbbiakban nem volt alkalmas semmiféle tájékoztatásra. Helyette ezentúl az aktuális napi új esetek számát fogjuk ábrázolni megyei szinten leosztva. November 21-én a legtöbb új esetet a főváros és környéke után Győr-Moson-Sopron megyében jelentették be, 302 főt.

Made with Flourish

Napi új esetek száma 

Múlt héten írtunk arról, hogy a kormányzati adatközlés több helyen hiányos, elmaradott a környező országokhoz képest és megannyi kérdést vet fel. Az egyik kérdés a járási szintű járványadatok hiánya.

“Müller Cecília tisztifőorvos a Társaság a Szabadságjogokért kérdésére azt válaszolta november 6-án, hogy neki és a Nemzeti Népegészségügyi Központnak „nem állnak rendelkezésére” – többek közt – járási szintű bontásban sem a járványadatok. (…) Természetesen ettől még felmehet az emberben a pumpa egy ilyen választól, ráadásul Müller Cecília maga nyilatkozta november 5-én, hogy „szinte nincsen olyan település, ahol ne lenne jelen a vírus”, amit vélhetőleg nem a madarak röptéből állapított meg, hanem onnan, mert látta az adatokat és a térképeket.” – írtuk.

Ezzel szemben szerdán megjelent egy bejegyzés a kormányzati portálon, amiben az országos tisztifőorvos kijelentette, a települések 88 százalékán azonosították már a járványt. Emellett a bejegyzés végén megjelent egy képformátumú térkép, amin láthatóak az érintett települések (piros körrel) és az eddig érintetlen települések is (zöld körrel). Ez a kép egy feltehetőleg interaktív, szűrhető, további adatokat (mint a címben olvasható életkori adatokat) tartalmazó Bing térképről lett készítve. Tehát az adat létezik, sőt az operatív törzs tulajdonában van. A kérdés az, hogy mikor fogják a mögöttes idősoros adatot, a térkép interaktív változatát vagy mindkettőt nyilvánosan közzétenni.

Érintett települések és fertőzöttek életkori megoszlása. Forrás: koronavirus.gov.hu

A kormányzati portálon a koronavírus napi adatai között május eleje óta az is megtalálható, hogy milyen százalékos arányban oszlanak meg az aktív esetek, az elhunytak és a gyógyultak a főváros és a vidék között. A második hullám kezdetével mi is napi szinten frissítjük ezt a három arányt bemutató diagramot.

Hét nappal ezelőtt az aktív fertőzöttek 24 százaléka (24 626 fő), az elhunytak 27 százaléka (807 fő) és a gyógyultak 27 százaléka (8404 fő) volt budapesti. Jelenleg az aktív fertőzöttek 22 százaléka (27 674 fő), az elhunytak 26 százaléka (959 fő) és a gyógyultak 27 százaléka (11 021 fő) budapesti.

Made with Flourish

Aktuális napi fertőzöttek, elhunytak és gyógyultak százalékos megoszlása Budapest és vidék között

A fenti diagramot emellett ezentúl nem csak az aktuális napi arányok alapján lehet látni a Koronamonitoron, hanem idősorosan is. Összesen hat új diagrammal bővült így ez a kategória: az aktív fertőzöttek, elhunytak és gyógyultak százalékos arányának és számszerű megoszlásának változásával. Alább az aktív fertőzöttek diagrampárosa látható.

Aktív fertőzöttek arányának és számának változása

A többi idősoros diagram megtekinthető a járvány aktuális hazai és nemzetközi változásait bemutató, naponta frissülő Koronamonitor oldalunkon, több mint 40 további grafikonnal, térképes és egyéb ábrázolással együtt:

KORONAMONITOR – Naponta többször frissülő grafikonok és térképek a koronavírus magyarországi helyzetéről

Szabó Krisztián

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom