Bezárás
koronavírus

Három grafikon arról, hogy milyen súlyos a második hullám

A második hullám eddig napi rekordokat döntött, de milyen a járvány terjedése az első hullámmal összevetve?

Az alábbi három grafikonon egymásra vetítettük az első és a második hullám három legfontosabb adatát: a napi új azonosított fertőzöttek számát, az összes regisztrált fertőzött számát és az aktívan fertőzőek számát. A második hullám első napját augusztus 6-tól kezdjük, mivel ekkor lépte át az új fertőzöttek száma ismét a harmincat és attól kezdve apránként ismét elkezdett növekedni a napi fertőzöttek száma, mégha nem is olyan mértékben, mint az elmúlt napokban. Természetesen lehetne későbbtől is számolni, vizuálisan csak annyi történne, hogy még meredekebben nőnének a kumulatív számok.

Az alábbi ábrán a kumulatív száma (tehát a napi új fertőzések összege) látható.

A legutolsó grafikonon pedig az aktívan fertőzőek kumulatív száma (tehát a napi új aktívak összege) látható.

Naponta frissülő statisztikák, grafikonok és térképek a koronavírus-járványról a Koronamonitoron!

KORONAMONITOR – Naponta többször frissülő grafikonok és térképek a koronavírus magyarországi helyzetéről

2020. április 2. – Az elmúlt héten az oldalunk négy új grafikonnal bővült. Az egyik grafikon az elhunytak nemének és életkorának eloszlását mutatja meg, a másik az előrejelzéseink változását, a harmadik a gyógyultak és az elhunytak arányát a lezárt eseteken belül, a negyedik pedig az új teszteken belüli pozitív tesztek arányát.

Bátorfy Attila

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom