Bezárás
adatvizualizáció

Miről árulkodnak a településeink nevei? – Interaktív térképre tettük őket

Csütörtökhely, Városlőd, Vágáshuta – a három településnév egyike vásártartásra, a másik határvédelemre a harmadik pedig erdőirtásra, fakitermelésre utal. Az Átló új, interaktív térképes anyaga azt mutatja be, hogy az egyes településeket miről nevezték el és hol találhatók a Kárpát-medencében.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

A földrajzi helyek elnevezésével és kialakulásával (toponímia) a nyelvészeten belül helynév-etimológia foglalkozik, ezen belül a településnevek kialakulásával a helynévtan-helynévkutatás. Településeket sokféleképpen neveztek el, például a földrajzi adottság (hegy, víz), az alapító törzsfő vagy nemzetség, a templomának nevet adó szent, a település funkciója (vár, bánya, határőrség, híd), vagy az ott élők nemzetisége alapján.

Ebben az anyagunkban azt mutatjuk be a magyar nevű települések alapján, hogy hol vannak a Kárpát-medencében várak, bányák, merre találhatók a szentek, ősi nemzetségek és törzsek, valamint egyes népcsoportok nevét viselő települések. Ezek mellett látható lesz, hol vannak a “régiek” és az “újak”, az “alsók” és a “felsők”, továbbá a “határok”.

A teljes anyagot az alábbi linkre kattintva érheted el!

Magyar nevű települések a Kárpát-medencében

Bátorfy Attila

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom