Bezárás
Uncategorized

Nicolas Kayser-Bril: Az a kérdés, mi az újságírás egyáltalán?

Nicolas Kayser-Brilről, ciki egyébként, de először életemben 2015-ben a brüsszeli Dataharvest újságírókonferencián hallottam, ott két társával együtt egy Python-workshopot tartottak, nem mellékesen az én akkori Lenovómon el sem indult a szoftver, így csak nézni tudtam, hogy mit csinál rajtam kívül negyven másik újságíró. Aztán elkezdtem követni a munkájukat az általa is alapított Journalism++-nál, amely hálózat The Migrant’s Files anyaga 2015-ben megnyerte az European Press Prize innovációs kategóriáját. Jelenleg ő az egyik legismertebb adatújságíró világszerte, munkáiról e-mailben kérdeztük.

KORMÁNYPROPAGANDA HELYETT VALÓDI HÍREK

Előfizetőket keresünk – támogasd a függetlentényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

Miért akartál újságíró lenni?

Nem akartam. Tinédzserként szerettem közélettel foglalkozni és közgazdaságtant tanultam a társadalomtudományi kollégiumban. Újságírást a posztgraduális képzésen tanultam, de néhány gyakornoki és szabadúszó munka után hamar visszatáncoltam. A gyakornoki helyeimen olyan dolgokat hallottam, hogy valaki csak azért ment át egy újság online részlegébe, mert nem szeretne sokat dolgozni, vagy hogy semmiképpen nem teszünk Google-térképet a cikkembe, mert az biztonsági kockázat. Abbahagytam tehát a médiakarrieremen való sopánkodást, és beálltam gyakornokoskodni egy berlini startupba. Véletlenül azonban Párizsban találkoztam egy új hírszájt, az OWNI.fr alapítójával. Ő meggyőzött, hogy dolgozzak neki. Ez 2009-ben történt, azóta vagyok újságíró.

Emlékszel még az első cikkedre?

Talán ez volt az. Néhány hétre elutaztam Libanonba egy szabadúszó munkára. Láttam, hogyan működik, ha valaki meg akarja úszni az újságírói munkát. Egy tucat, a régióról semmit nem tudó fehér európai és amerikai újságíró, engem is beleértve, rohan, hogy beszopja valamelyik kormányzati sajtóreferens hivatalos nyilatkozatát, hogy aztán írjon belőle egy négyezer leütéses sztorit, és háborús tudósítónak érzi magát. Nem szerettem.


Mikor döntötted el, hogy adatokkal akarsz foglalkozni? Tudtad, hogy amit csinálsz, azt úgy hívják, hogy adatújságírás?

Ezt sem döntöttem el. Gyerekkoromban tanultam kódolni, még a mac-es hypercados időkben, aztán ActionScriptben és PHP-ben programoztam. Amikor írtam egy blogbejegyzést, egy cikket vagy egy dolgozatot, mindig is szerettem volna valami vizualizációt vagy interakciót hozzátenni. Aztán emberek meg azt mondták, hogy ez valójában adatújságírás.


Mi volt az első adat alapú projekted?

Nem biztos, hogy ez volt az első, de talán egy 2008-as projekt volt arról, hogy egyes lapok milyen arányban foglalkoznak bizonyos országokkal. Elég sikeres volt, az volt a címe, hogy A világ az újságok szerint.


Hogyan tanultad meg az adatgyűjtés és vizualizáció alapjait?

Még mindig tanulom! Amit most tudok, azt saját tapasztalatból szereztem. Persze sok könyvet is elolvastam, de kritikus vagyok a munkáimmal kapcsolatban és másokéval szemben is.


Különböző kísérletek vannak az adatújságírás meghatározására. Neked van saját definíciód rá? Van egyáltalán értelme definiálni, hogy mi az adatújságírás?

Az adatújságírás nem más, mint újságírás strukturált adatok felhasználásával. Abban a pillanatban, hogy valaki rendezett adatokat használ, máris számos tudást kell használnia. Tudnia kell számítógépet, szoftvereket kezelni az adatok megszerzésére, szüksége van újságírói készségre a történetmeséléshez és dizájnkészségre az adatok vizualizációjára. Egyébként írtam erről egy esszét is


Valaki azt is mondhatná, hogy nincs semmi különleges az adatújságírásban, mert látott már grafikonokat és térképeket az általános iskolai történelemkönyvében is. Akkor mitől olyan újszerű az adatújságírás?

Igaz, hogy a lapok már az 1850-es évektől kezdve közölnek grafikonokat. Akkor kézzel kellett bevésni minden egyes grafikont a kőnyomatba. Az 1960-as évektől kezdve az újságírók statisztikai elemzéséket készítettek a cikkeikhez. Hogy ezt megtehessék, szobányi számítógépeket kellett kibérelniük óránként sok ezer dollárért. A kilencvenes években mindenhol infografikákat láttál, ehhez viszont drága számítógépekre és szoftverekre volt szükséged. Ráadásul hosszasan készültek, különböző, máshol dolgozó csapatok drága, koordinált munkáját igényelte. Ami újdonság ma, az a folyamat. Az adatújságírás a különböző tudások együttes használata.

Hogy egy projektet megvalósíts, már az elején együtt kell gondolkodnod kóderekkel, dizájnerekkel. Ma már elképzelhetetlen, hogy más felállásban dolgozz.

Képzeljük el, hogy kapunk egy hatalmas kiszivárogtatott adatbázist. Nem tudsz elkezdeni dolgozni anélkül, hogy ne lenne egy szakértőd arra, hogy feltörje az adatbázist, vagy aki kezelni tudja, ráadásul érti is, hogy mi van az adatbázisban. Ez a kétezres évek közepétől vált lehetővé. Akkortól kezdtek el külön csapatok alakulni a szerkesztőségekben, hogy a folyamat minden egyes lépését – adatgyűjtés, adatelemzés, vizualizáció, történetmesélés – alacsony költséggel és hatékonyan meg tudják valósítani.


Kik inspiráltak?

Rob Curley és Adrian Holovaty csapata az LJWorldnél. A kétezres évek elején ők voltak az elsők, akik az összes tudást egy csapatba gyűjtötték össze, hogy kihasználják az online-ban rejlő lehetőségeket. Nem foglalkoztak azzal, hogy az újságírói és kiadói körökben hogyan viszonyulnak az online médiához, csak elkezdték azt csinálni, ami működik.


Ha valaki szeretne megismerkedni az adatújságírással, milyen forrásokat, könyveket ajánlanál neki?

Azt tanácsolnám neki, hogy tanuljon kódot írni. Ez a kulcs. Nem csak azért, mert hatékonyabbá teszi az adatgyűjtést, a rendszerezést és menő Javascript-könyvtárakat használhatsz. Hanem azért is, mert a kódírással pénzt lehet keresni, és ezzel függetlenítheted magad, ha már az újságírásból nem tudsz megélni. De persze a kódolás mellett továbbra is kíváncsinak kell lenned az adatokra, hogy újságírói szempontból is jó dolgokat csinálhass. Tudnod kell, hogyan mérünk dolgokat, milyen kategóriákat használunk és hogy ezeknek milyen hatása van a társadalomra. Kezdésnek a The Curious Journalist Guide to Data remek választás.


Az adatújságírás és adatvizualizáció az elmúlt öt-hat évben elképesztően népszerű lett. Szerinted miért hype-olják ennyire? Úgy is tűnhet, mintha csupán a korábbi “precision journalism” vagy “computer assisted journalism” átmárkázásáról lenne szó.

Pontosan ez is történik. Csak a Wikipedián féltucat cikk szól róla, ebben egyébként én is ludas vagyok. És azért marad még mindig a hype körülötte, mert újságírók tudósokkal, kutatókkal, fejlesztőkkel együtt dolgoznak. Láthatod, hogy minden innováció valahogy beleesik az “adatújságírás” kategóriába is. Gondolok itt a drónok, a VR vagy a szenzorok használatára. Ezért tud menő maradni.


De meddig maradhat menő?

Amikor megalapítottuk a Journalism++ nevű vállalkozásunkat, szándékosan nem használtunk semmiféle adattal kapcsolatos szót a nevünkben, pontosan azért, mert azt hittük, hogy a népszerűsége alábbhagy. De nem ez történt. Persze nem tudom, meddig tart ez a népszerűség.


Ha már szóba hoztad a Journalism++-t, mesélnél arról, hogy miért hoztátok létre a hálózatot?

Az adatújságírás nagyon kis piac. Az az ügynökség, amelyik adatújságírással foglalkozik, mindig is kicsi marad. Mivel tőke nélkül is gyorsan akartunk növekedni, ezért úgy döntöttünk, hogy összekötjük ezeket a kis európai csapatokat, de van brazil tagunk is. Így a hálózat minden tagja nagyobbnak tűnik, mint amekkora valójában.


Mik voltak a legfontosabb projektjeitek?

A Migrants’ Files volt a legsikeresebb. Felállítottunk egy több mint húsz fős csapatot újságírókból és szerkesztőségekből, és létrehoztunk egy adatbázist azokról a migránsokról, akik az Európába tartó útjuk során haltak meg. A munka nemcsak közönségsiker volt, hanem a nemzetközi illetékes szerveket és hatóságokat is arra kényszerítette, hogy komolyabban foglalkozzanak a problémával.

A detective.io alkalmazásunkból tanultuk viszont a legtöbbet. Ez egy újságíróknak szóló szolgáltatás volt, amellyel bűnözői hálózatokat elemezhettek. Totális bukás volt, mert alig használta valaki, és még kevesebben akartak érte fizetni. Jó tanulópénz volt. A JQuest nevű fejlesztésünkkel kapcsolatban viszont optimisták vagyunk. Ez egy online platform, aminek segítségével középiskolások, egyetemi hallgatók adatújságírást tanulhatnak. Miközben tanulnak, hozzájárulnak egy összeurópai tényfeltáró munkához is, amely során létrejön egy egyedülálló adatbázis is.


Milyen eszközöket használsz a munkád során?

Adatszerzésre a Python BeautifulSoupját, illetve az import.io-t. Elemzésre Google SpreadSheetet, OpenRefine-t, Pythont. Adatvizualizációra pedig Chartbuildert és D3.js-t.


A piac számos jó szoftvert kínál alapvető és haladó adatgyűjtésre és vizualizációra egyaránt. Viszont sokak szerint ezek a szoftverek nem elegek ahhoz, hogy valaki jó adatújságírói projekteket csináljon, mindenképpen tudnia kellene kódolni. Egyetértesz ezzel?

Nem. Nagyon sok ingyenes, jó, ráadásul open source szoftver van, ezek elegendőek ahhoz, hogy valaki jó adatújságírást csináljon.


Tanítasz és konferenciákon is előadsz. Hogyan győznél meg egy diákot arról, hogy adatújságírást tanulni jó dolog?

Tanítani nehéz, főleg azért, mert az újságírás, mint fogalom jelentéktelenné vált. Korábban arra használták az újságírást, hogy leírja, mi minden történik egy szerkesztőségben. Ma a szerkesztőség csak egy hely, ahol tartalmat lehet előállítani, de az a kérdés, hogy mi az újságírás egyáltalán, sokkal fontosabb. Sokan azért akarnak újságírók lenni, mert tévébemondók szeretnének lenni. Mások sportújságírók akarnak lenni, mert így megismerkedhetnek focisztárokkal. Megint mások háborús terepeken akarnak fotózni és bejárni a világot.

És csak a legutolsó a motivációk között, hogy valaki elhivatott az információk gyűjtése, elemzése és közzététele iránt.

De ha valaki ezt az utat választja, akkor jó információspecialista lehet belőle, könnyebben találhat újságírói, elemzői állást egy szerkesztőségben vagy egy NGO-nál. És természetesen sokkal nagyobb igény is van ilyen típusú újságírókra, mint háborús fotósokra. De, és ez egyáltalán nem rossz dolog egyébként, az emberek a húszas éveik elején meg sem akarják hallani ezt az érvet.


Mik a kedvenc adatújságírás példáid az utóbbi évekből?

Szeretem, amikor újságírók megmérik a hivatalos kormányzati vagy vállalati nyilatkozatok értékét. Amikor újságírók szembemennek a hivatalos nyilatkozatokban elhangzottakkal, vagy elvégzik azt a munkát, amit mondjuk a kormányok nem, akkor tényleg hozzájárulnak a nyilvános vitához. Ilyen anyag volt a Superbugs a német Correctivnél, vagy az amerikai Reuters The Uncounted című anyaga az antibiotikumrezisztens baktériumokról. A kormányok nem foglalkoznak ezzel a problémával, de az újságírók utánamennek és bebizonyítják, hogy ettől még a probléma létezik.


Kiknek a munkáját érdemes követni?

A Twitter-követőim segítségével összeállítottam egy listát az Európában és máshol adatújságírással foglalkozó csapatokról. Egészen nyugodtan ki lehet egészíteni azokkal a nevekkel, akiket kifelejtettem volna!


Mit gondolsz, a digitális média hogyan fogja átalakítani az újságírást a következő évtizedben?

Három trendet látok jelenleg Európában. A netsemlegesség ideájának hanyatlása miatt különböző tartalmak más sebességgel fognak eljutni a közönséghez. Ha lesz egy csomó pénzed, akkor azt odaadod a telekomszolgáltatóknak, ők pedig biztosítani fogják, hogy a tartalmad gyorsan betöltődjön. Ha nem lesz erre pénzed, akkor a tartalmadat egyre nehezebb lesz elérni. A Facebooknak és más közösségi hálózatoknak ugyanilyen hatása lesz: vagy fizetsz, vagy a tartalmad láthatatlan marad.

A közvetlen cenzúra növekszik,

a francia kormány már most töröltetett számos oldalt, a britek tartalmakat blokkolnak. Még fontosabb, hogy a telekom- és internetszolgáltatók megbízhatósága és szavahihetősége csökken, ráadásul egyre nehezebb lesz az újaknak piacra lépni.

Harmadszor pedig: a kormányok és oligarchák beszállása a médiába jelentős számú újságírót inkább kényelemre késztetnek, hiszen így biztosítva van a munkájuk, ahelyett, hogy saját vállalkozásokat indítanának.

Ez a három trend fenntartja a status quót. Az újaknak egyre nehezebb lesz, és nem valószínű, hogy egy új ötlet, koncepció feltűnik, amely átalakíthatná az újságírást. Mi azért megpróbáljuk.


Bátorfy Attila

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom