Bezárás
Uncategorized

Indul a világszintű kirakós: kik állnak az offshore cégek mögött?

Tényfeltáró újságírók, nyomozó hatóságok gyakran találják azzal szembe magukat, hogy közel lehetetlen kideríteni, ki is egy sötét ügyleteket bonyolító cég valódi tulajdonosa. A bűncselekményeket elkövető, pénzben mérhető károkat okozó cégek mögött egy másik cég, majd egy harmadik stb. áll, így a tulajdonosi háttér sokszor egy végtelen Matrjoska-babához hasonlít: a szálak vagy egy strómannál, vagy pedig egy olyan offshore-paradicsomban végződnek, ahol a cégalapításhoz nem szükséges megadni a valódi tulajdonos nevét.

Miért baj az, ha egy cég tulajdonosa anonim? Összefoglaló itt

Világszinten egyre több vezető politikus ismeri fel azt, hogy a tulajdonos névtelensége, mint jogi lehetőség, mekkora károkat képes okozni. A kutatás nehézkessége ellenére számos céges hálózatot sikerült feltárni. A legnagyobb probléma azonban, hogy nem minden ügyből lesz kerek, publikálható sztori: a feltárt tulajdonosi háttereket bizonyító iratok gyakran az adott újságíró merevlemezén maradnak.

Vagy ha publikálják is, sokszor az anyagokat nem fordítják le semmilyen világnyelvre, így az információkat más újságírók nem tudják használni. Pedig bármilyen, első pillantásra akár érdektelen adat értékes darabja lehet annak a kirakósnak, amit egy ilyen cégháló felderítése jelent.

Erre válasz a Global Witness által a napokban elindított The Great Ripoff projekt, melynek lényege, hogy a korrupcióval, pénzmosással, adócsalással, kábítószer-kereskedelemmel, terrorizmussal és egyéb bűncselekményekkel összefüggésbe hozható cégeket – valamint az általuk elkövetett bűncselekmények rövid, angol nyelvű leírását – egy térképen teszik közzé. Az olvasók, aktivisták és újságírók pedig további cégneveket, tulajdonosokat és sztorikat küldhetnek be. Ezeket ellenőrzik, majd közzéteszik az oldalon.

A detective.io platformra épített térképen az adatok különféle paraméterek – bejegyzés és az elkövetett bűncselekmény helye, a károsultak lakóhelye, a bűncselekmény jellege stb. – szerint rendezhetőek. A cégek, tulajdonosok röviden be is vannak mutatva. Kevésbé látványos, de annál fontosabb, hogy az adatok .csv formátumban le is tölthetőek, és Creative Commons-licensz alatt felhasználhatóak.

Akármennyire kézenfekvő lenne, az oldalon nem sikerült felfedezni egy keresőablakot, így cégnevekre, tulajdonosok nevére vagy ügyekre nem lehet közvetlenül rákeresni (igaz, a The Great Ripoff egyelőre publikus bétaverzió). Az sem világos, hogy hány cégnév szerepel az adatbázisban, és kérdés, hogy a The Great Ripoff adatbázisa össze lesz-e kötve például az Offshore Leaks, vagy akár az Organized Crime and Corruption Project által működtetett Investigative Dashboard adatbázisával.

Sipos Zoltán

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom